2013. március 1., péntek

Húsos szilvásgombóc

Egy remek szilvatermő évjárat után nem csak sok pálinka, aszalt szilva, hanem rengeteg üveg szilvalekvár is került a spájzunkba. Így végül nemcsak a sütemények állandó kelléke lett, került húsételekbe is bőven kísérletező kedvemtől függően. Aszalt szilvával töltött pulyka és csirkemell, ill. párolt rizses szilvaszószos húscsíkok után a családnak sem tűnt hajmeresztő ötletnek. :) Párolt rizs, vagy krumplipüré illik mellé köretnek ízlés szerint.


Hozzávalók:

80 dkg darált sertéshús
2 tojás
3 evőkanál szilvalekvár
1 evőkanál balzsamecet
 frissen őrölt bors ízlés szerint 
5 dkg szezámmag
5 dkg kókuszreszelék
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál szárított zsálya


1,5 teáskanál só
1/2 teáskanál őrölt gyömbér

8-10 szem szilva kimagozva,  félbevágva
 
Burkolat:
 15 dkg kókuszreszelék

Eszközszükséglete:
szilikonos sütőpapír

botmixer
vagy
konyhai turmixgép
Elkészítés:

A hús, szezám, kókuszreszelék és tojás kivételével mindent beletettem a botmixeremhez tartozó aprító tálba és összepépesítettem a lekvárt és az ízesítőket / fűszereket, aztán hozzáadtam a darált húshoz a felvert tojásokkal, majd az egész masszát jól összedolgoztam szezámostól, kókuszostól. 



Az összedolgozást megelőzően egy tálkában a gombócok beburkolásához használt kókuszreszelék mellé egy tálkában vizet is készítettem megkönnyítve a formázás során a kezemhez ragadt masszafelesleg eltávolítását. A gombócok belsejébe igazgattam egy fél szilvát, majd belehempergettem őket a kókuszreszelékbe és a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket. A szilva méretétől függően 12-18 darab készül belőle.


A sütési idő 40-50 perc 180°C- on (közepes, mérsékelt fokozat gázsütőn) gombócmérettől függően. Ha már szép színe van és az alja is kezd pirosodni, nincs is más dolgunk vele, mint kivenni 20 percig hűlni hagyni, majd személyenként egyet-egyet félbe vágva tálalni. :) Párolt rizs, vagy krumplipüré illik mellé köretnek ízlés szerint.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése