2011. január 12., szerda

Nyúl vadasan

Családunk egyik vadász barátja a késő őszi és téli hónapokban gyakran állít be hétvégeken valamilyen apróvaddal. Apu ilyenkor előkészíti a vadat, anyuval pedig elosztjuk, ő az apróbb részekből paprikást készít, én pedig nekiláthatok a munkásabb, szeletelősebb dolgoknak, az öcsém meg...nos ő pár óra múlva elégedetten elfogyasztja, esetleg segít a munkafázisokat fotózni.


Hozzávalók:
Első fázis:
egy nyúl combjai és gerince
7-8 gerezd fokhagyma
1 evőkanál szárított kakukkfű
6-8 szem zöldbors
6-8 szem borókabogyó
sok tekerésnyi frissen őrölt bors (kb. 1/2 teáskanál)
1/2 evőkanál őrölt rozmaring
6 dl fehérbor
6-8 babérlevél
Második fázis:
20 dkg húsos szalonna 
15 dkg petrezselyemgyökér
20 dkg zellergumó
35 dkg sárgarépa
3 nagy fej vöröshagyma
1 nagy csokor  metélőpetrezselyem
2 teáskanál só 
sok tekerésnyi frissen őrölt bors (kb. 1/2 teáskanál)
Befejezés:
2 evőkanál kukoricakeményítő

Elkészítés:
Első fázis:

A fokhagymát, kakukkfüvet, frissen őrölt borsot és a rozmaringot jól összezúztam mozsárban, vagy kávédarálóban, robotgépben is összeőrölhető. A mozsárban egy kissé megütögettem az egész zöld borsot és a borókabogyót is, majd teatojásba töltöttem a fűszereket a kis darabokra tördelt babérlevéllel együtt. Bedobtam őket egy akkora edénybe, melybe élére fektetve a nyúldarabok is elfértek egymás mellett és felöntöttem 1 üveg fehérborral (kóstolónak meghagytam pár kortyot). Egy órát hagytam lubickolni a húsokat, ezalatt elkezdtem tisztítani és aprítani a zöldségeket (na jó , a tisztításban általában anyu vagy apu besegít).

Második fázis:

A szalonnát kb. 1x1 cm-es hasábokra vágtam, a gyökérféléket 1 cm széles karikákra, esetleg felezve, negyedelve, a hagymákat kb. 1x1 cm-es kockákra és a petrezselyemzöldet szintén nagyobb darabokra metéltem. A szalonna zsírját egy nagy teflonserpenyőben kisütöttem, lehúzva a tűzről kiszedegettem a pörcöket, a zsíron 5-5 perc alatt megsütöttem a borból kihalászott combok és a gerinc két oldalát, addig amíg kis színt kapott és a külső része kissé összeugrott. A visszamaradt zsírra rádobtam a zöldségeket és állandóan kavargatva kissé megpirítottam őket. 1 teáskanál sóval ízesítettem, illetve borsoztam.


Egy fém kacsasütőbe borítottam a zöldségeket (egyéb tepsi, jénai, vagy zománcozott kerámia is megfelel, aminek jól záró teteje van vagy kihajló pereme, melyre jól rá lehet hajtogatni az alufóliát, hogy a borgőz nehogy elillanjon!), közéjük ékeltem a két teatojást a fűszerekkel, majd minden oldalán megsóztam (1 teáskanál), borsoztam a nyulat és a zöldségbe ágyaztam.

Felöntöttem a pácoláshoz is használt borral, lefedtem és 175°C- on (közepes, mérsékelt fokozat gázsütőn) két órát sütöttem-pároltam (lehet, hogy másfél óra is elég, de én tutira mentem!). Ennyi idő alatt a zöldségek megpuhulnak és a hús is elválik a csonttól, szép barna színt kap, de omlóssá és vaj-puhává válik. A húst favágódeszkára szedtem, visszatakartam alufóliával, hogy saját gőzében hűljön egy kicsit. Ezalatt a szaftos zöldségköretből kivettem a fűszeres teatojásokat, meghintettem 2 evőkanál kukoricakeményítővel és jól elkevertem, újramelegítésre, összefőzésre nem is volt szükség, szépen besűrűsödött. Egy tálra halmoztam a zöldséget, a húst leválasztottam a csontról, felszeltem és ráhalmoztam a zöldségre, aztán pedig csak élveztem a család elégedett hümmögését!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése